A botfai templom története

Nagy Lajos:
Botfai Mennyei Jeruzsálem

A könyv megvásárolható 1000 Ft-os áron
Válicka Citerabarátok Egylete
Zalaegerszeg - Botfa, Botfa u. 40.
92/329-547

A kiadványhoz készült képek itt megtekinthetők.









Bevezetés

„Mindig gyermek marad az ember, ha nem tudja, mik történtek születése előtt…”

(Cicero)

Szülőfalum, Botfa iránti mélységes ragaszkodásom arra késztetett, hogy szűkebb közösségem számára talán legfontosabb – számomra csodálatos építmény, - a templom történetének megörökítésére szánjam magam.
Mihez is kezdjek olyan épület múltjának taglalásával, mint a templom?  Fölmerült a kérdés, hogy a magamfajta teremtménynek szabad-e vele kapcsolatosan bármit is írni. Rendelkezem-e megfelelő korabeli, műszaki, művészeti ismeretekkel, megfelelő lelki (spirituális) töltéssel, ismerem-e e munkával járó szent (szakrális) elkötelezettséget?  Van-e erőm ahhoz, hogy megbirkózzak a valóság (realitás) és a titkok (misztériumok) bonyolult, de mindig jelen lévő világával? Miként értelmezem a (szimbólumokat) jelképeket?
Az első szó leírása előtt sok éven át győzködött velem a Teremtőm. Megadta azt a lehetőséget, hogy számos hazai Isten házába betérhessek, hogy a milánói, a genovai dóm, a velencei Szent Márk templom az avignoni pápai bazilika is nyitva állt előttem, valahányszor arra jártam. Egyetlen templom előtt sem mentem el közömbösen. Hála Istennek, ezek az alkalmak bőségesen gyarapították bennem a csend és az áhítat házának titkait, szellemi és kézzel fogható értékeit.
A vallásos családi nevelésem alapkövetelménye volt a templomba járás. A gyökerek ide vezetnek.
Akár a hazai, akár külhoni barangolásaimból, küldetéseiből visszatérve a Válicka hídról a botfai templom látványa adta számomra a leggazdagabb élményt, az igazi nyugalmat. Ezért talán nem leszek tiszteletlen, ha az események sorába belopom a botfai sajátosságokat, emlékeket. A kötelezően előírt szertartások rendjében a néplélekben rejlő kifejezések felelevenítésével, falum vallásos magatartását kívánom megjelentetni. A templom történetiségében megszámlálhatatlan valós és elvonatkoztatott dolgot találhatunk. Elkerülhetetlen azoknak – a még feledésbe nem ment botfaiaknak megemlítése, akik nagy alázattal a hitélet és ezen át szűkebb közösségük szolgái voltak, a legnemesebb érelemben.
 Az írás szerény talentumát Teremtőmtől kaptam, kötelességem kamatoztatni. A következő szavak pedig már egyértelművé tették, hogy elkezdjem az írást. „Akik látták a középkori szakrális freskófestészet alkotásait, vagy hallottak már középkori gregorián zenét, azoknak tudniuk kell, hogy akik ezeket megalkották. azokban nemcsak valami féle minden transzcendenciától mentes vakhit munkálkodott…”
E gondolatok jegyében ajánlom minden kedves érdeklődő kezébe ezt a kis könyvecskét.

Nagy Lajos

---

Lektori vélemény
Nagy Lajos: Botfai Mennyei Jeruzsálem
című kéziratáról

Levéltárosként nap mint nap tapasztalom, hogy az intézményünkbe kutatni érkezők egyre nagyobb aránya foglalkozik családja, egy szűkebb és inkább horizontális kiterjedésű közösség történetével. Így igazán örvendetes eseménynek számít, amikor valaki templom- vagy helytörténetírás szándékával jelentkezik levéltári kutatásra. Különösen azok becsülhetők meg, akik nem professzionális kutatók, hanem a szűkebb pátriájuk iránt érzett szeretettől vezérelve keresik föl a régmúlt idők történetének forrásait őrző intézményeket.

Nagy Lajos és felesége, Miszori Rózsa először 2012 augusztusában jöttek Veszprémbe a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárba azzal a szándékkal, hogy otthonuk, a Veszprémi Főegyházmegye területén található Botfa templomának építéstörténetét tárják fel. Még az sem tántorította el őket, hogy sok esetben a források latin nyelven íródtak. A település templomára vonatkozó valamennyi, levéltárunkban föllelhető adatot összegyűjtötték – nem kevés munkát adva ezzel a levéltárosoknak. De, mint említettem, ez ilyen esetben nem nyűg, hanem örömteli feladat, amelynek igyekeztünk munkatársaimmal maximálisan eleget tenni. A kapcsolat Nagy Lajosék első látogatása után sem szakadt meg: amit első alkalommal idő hiányában nem tudtak feldolgozni, azt további látogatások során jegyzetelték ki. Nem ért meglepetésként ezek után az sem, amikor 2013 kora nyarán a már kész, a botfai templomról szóló kiadvány kézirattal jelentkeztek.

Érdeklődéssel vegyes kritikai szemmel kezdtem a kézirat olvasásába, azonban az utóbbi szemlélet alkalmazása egyre inkább nehézséget okozott. A szöveg ugyanis annyira lendületes, magával ragadó, hogy annak olvasása során bizony nehéz a tárgyilagos kívülálló szerepét megőrizni. S ez a kézirat egyik nagy erőssége. Nagy Lajos szeretettel, alázattal és egyszerre féltő aggódással ír szülőfalujának Isten házáról, „Mennyi Jeruzsáleméről”. Olyan idegenvezetést kap az olvasó, mintha nem is egy kényelmes karosszékben ülne a szöveggel a kezében, hanem ő maga is egy szakavatott idegenvezető előadását hallgatná a templom áhítatos csendjébe belépve. Az épület minden egyes részlete feltárul az olvasó előtt az oltár kiképzésétől a lefestett freskókon keresztül a harangok történetével bezárólag. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ilyenre csak az írói vénával, a szépírók fegyverzetével – szó szerint – megáldottak képesek.

Ha mégis szakmai, történészi szemüvegen át kell vizsgálni a kiadványt, úgy sem találhat a kritikus (lektor) kifogásolnivalókat. Az egyes fejezetek elején szószedet-szerű magyarázat olvasható a talán nem mindenki számára ismert fogalmakról. A művészettörténészi leírások is pontosak, részletesek. A történeti adatok „ülnek”, tévedést, pontatlanságot nem találni. Mivel Botfa fília volt – vagyis nem önálló, plébánossal bíró egyházközség –, így különösen tanulságos volt a kántorokról szóló részek. Felszentelt pap híján ugyanis egy kisközségben ők képviselték sok esetben az egyházat: közreműködtek a liturgikus cselekményekben és tanítottak az iskolában. A botfaiak önálló plébánosért folytatott küzdelme egyszerre egyedi és egyszerre általános jelenség. S hogy minderre a 20. század húszas-harmincas, társadalmi és gazdasági válság sújtotta éveiben került sor, egyszerre biztosítja az ország közállapotainak tükrét is.

Ami engem ezeken túl is magával ragadott, az a páratlanul gazdag néprajzi hagyomány, amelyet a kiadvány esetleges megjelentetése révén az utókornak is megőrizhet. A néprajz természetéből adódóan deskriptív, leíró tudomány, amely megfigyelésen, személyes adatközlésen illetve interjúkon alapul, és az adatfelvétel pillanatában létező olyan elemeket rögzíthet, amelyek egy-két évtized múlva nyomtalanul eltűnhetnek. Éppen ezért ugyan meglehetősen sok szubjektív elemet tartalmazhat, de ezek mögött-alatt egy kis közösség, falu szokásai, élete rejtőzhet. Tudomásom szerint Botfa községről önálló kötet, történeti-néprajzi feldolgozás még nem született – jelen kézirat, bár nem ez a célja, de ezt a hiányt is pótolja. Különösen értékesnek tartom a harangokról és a harangszóról szóló részeket. Ilyen részletességgel és egyszersmind bensőségesen megírt néprajzi-zenetörténeti sorokat ritkán olvashatunk.

Mindezek alapján a kiadványkészítés során óhatatlanul becsúszó helyesírási pontatlanságok kijavítása után feltétlenül kiadásra javaslom.

Veszprém, 2013. július 18.

                                                                                          Karlinszky Balázs

                                                              levéltáros, Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár

                                                          kulturális szakértő, levéltári szakterület (sorszám: 4/2012.)